A Katolikus Egyház megnyilvánulásai a szakszervezetekről

Sollicitudo rei socialis

15. (…)

Itt meg kell említenem, hogy a földkerekségen napjainkban még sokféle formája létezik a szegénységnek. Nem jár-e ki ez az elnevezés más javak hiánya és nélkülözése esetén is? Az emberi jogok (pl. a vallásszabadság, a társadalom alakításában való szabad részvétel, a társulási szabadság, az egyesületek alakítása, szakszervezetek létesítése gazdasági érdekek védelmében) hiánya vagy elnyomása nemde jobban elszegényítik az emberi személyt, mint az anyagiak hiánya? Nevezhető-e fejlődésnek emberi szinten ezeknek a jogoknak a korlátozása vagy megtagadása?

Centesimus annus

7. Szoros összefüggésben a magántulajdonhoz való joggal, XIII. Leó enciklikája más jogokat is kinyilvánít, amelyek hozzátartoznak a személyiséghez és elidegeníthetetlenek tőle. A pápa által neki szentelt terjedelménél és neki tulajdonított jelentőségénél fogva e jogok között első helyen áll "az ember természetes joga", hogy magántársulásokat hozzon létre. Mindenekelőtt arról van szó, hogy vállalkozóknak és munkásoknak, vagy csupán a munkásoknak joguk van társulásokat létrehozni.[1] Ebben kell látni az okát annak, hogy az Egyház védelmezi és helyesli a ma szakszervezeteknek nevezett társulások létrehozását. Ez semmiképpen sem ideológiai előítéletek miatt történik, vagy azért, hogy meghajoljon az osztálygondolkodás előtt, hanem azért, mert a társulás az ember veleszületett természetes joga, következésképpen megelőzi a politikai közösségbe való integrálódását. Valójában "az állam nem akadályozhatja meg létezésüket", mert "az államnak védelmeznie, nem pedig elfojtania kell a természetes jogokat. Az ilyen társulások betiltásával az állam önmagával kerülne ellentétbe."[2]

15. (…) A társadalom és az állam biztosítani tartozik továbbá a bérek olyan színvonalát, amely lehetővé teszi a munkásnak és családjának megélhetését, valamint a bizonyos mértékű takarékoskodást. Nem csekély erőfeszítéseket tesz szükségessé, hogy a munkások egyre nagyobb ismeretekkel és jobb felkészültséggel rendelkezzenek, hogy munkájuk hatékonyabbá és termelékenyebbé váljék. De megköveteli az éber felügyeletet és a megfelelő törvényi intézkedéseket is, hogy elejét vegyék a kizsákmányolás szégyenteljes jelenségének, különösen a legvédtelenebb munkások, a bevándoroltak és a leszakadtak kárára. Ezen a téren meghatározó a szakszervezetek szerepe, amelyek a tárgyalásokon kialkudják a minimálbért és egyezségre jutnak a munkafeltételeket illetően.

Végül szavatolni kell az "emberi" munkaidő és a megfelelő pihenőidő tiszteletben tartását éppúgy, mint azt a jogot, hogy a munkás érvényre juttathassa személyiségét a munkahelyen, anélkül, hogy bármilyen módon is sértenék lelkiismeretében vagy méltóságában. Helyénvaló itt újólag emlékeztetni a munkás szerveződések szerepére, nemcsak mint a tárgyalások tényezőire, hanem úgy is, mint a munkás személyisége kifejeződésének "helyeire": hasznosak a hiteles munkakultúra kifejlesztése tekintetében, és segítik a munkásokat abban, hogy teljességgel emberi módon vehessenek részt a vállalkozás életében.[3]

35. Mindez nagy és termékeny tevékenységi kört és küzdőteret jelent a jogszerűség nevében a szakszervezetek és más munkásszerveződések számára a munkások jogainak védelme és személyiségük megóvása érdekében. Ugyanakkor ezek lényeges kulturális funkciót is betöltenek, mert elősegítik, hogy a munkások teljes jogúan és méltóan vegyenek részt a nemzet életében, és a fejlődés útján haladjanak.

Ebben az értelemben teljes joggal beszélhetünk a gazdasági rendszer ellen vívott harcról; olyan módszert értve alatta, amely abszolút elsőbbséget biztosít a tőkének, a termelőeszközök és a föld birtoklásának az emberi munka szabad személyes jellegével szemben.[4] Amikor ez ellen a rendszer ellen küzdünk, nem tekinthetjük a szocialista rendszert alternatív modellnek, amely valójában államkapitalizmust jelent, hanem a szabad munka, a vállalkozás és az együttműködés társadalma jelent alternatívát. Ez nem mond ellent a piacnak, de igényli, hogy az állam megfelelőképpen szabályozza az egész társadalom alapvető szükségleteinek kielégítését.

Az Egyház elismeri a haszon jogszerű funkcióját, mint amely a vállalkozás jó működését jelzi. Ugyanis amikor egy vállalkozás nyereséget ér el, az azt jelenti, hogy a termelési tényezőket helyesen választották meg és az ember szükségleteit megfelelőképpen elégítették ki. De mégsem a haszon a vállalkozás egyetlen fokmérője. Előfordulhat ugyanis, hogy a gazdaságossági számítások helyesek, de a vállalkozás legértékesebb vagyonát képező embereket méltóságukban megalázzák és megsértik. Ez erkölcsileg nemcsak hogy megengedhetetlen, hanem nagy valószínűséggel a vállalkozás hatékonyságának is kárára van. A vállalkozás célja ugyanis nem kizárólag a haszonszerzés, hanem cél maga a vállalkozás is mint emberek közössége, mert az emberek különböző módon törekednek alapvető szükségleteik kielégítésére, és az egész társadalom szolgálatára alkotnak ilyen sajátos csoportot. A profit tehát szabályozó szerepet tölt be a vállalkozás életében, de nem kizárólagos. Itt ugyanis más emberi és erkölcsi tényezőket is számításba kell venni, amelyek -- legalábbis hosszú távon -- ugyanúgy lényegesek a vállalkozás életében.

GAUDIUM ET SPES

Részvétel a vállalkozásokban és az egész gazdasági élet irányításában; bérharcok.

68. A gazdasági vállalkozásokban személyek társulnak egymással, Isten képmására teremtett szabad és önálló emberek. Elő kell tehát segíteni, hogy célszerűen kidolgozásra váró módon mindannyian tevékeny szerephez jussanak a vállalatok ügyeinek irányításában,[i]akár tulajdonosok, akár munkaadók, akár vezetők, akár dolgozók, tekintettel kinek-kinek a feladatkörére, s megtartva a munkavezetés szükséges egységét. Mivel ma már gyakran nem az egyes vállalatok kebelén belül, hanem magasabb szinten döntenek a gazdasági és társadalmi feltételekről, melyektől a dolgozók és gyermekeik jövendő sorsa függ, a dolgozóknak személyesen vagy szabadon választott képviselők által legyen részük e határozatok meghozatalában.

A személy alapvető jogai közé kell sorolni a dolgozóknak azt a jogát, hogy szabadon létesíthessenek őket képviselő, a gazdasági élet helyes irányítását befolyásoló szervezeteket, s bennük a megtorlás veszélye nélkül, szabadon tevékenykedhessenek. E szervezett formában való részvétel, ha gazdasági és társadalmi képzéssel párosul, napról napra növeli mindnyájukban a maguk feladatának és felelősségének tudatát; mely által eljutnak odáig, hogy képességeik és rátermettségük arányában munkatársaknak érezzék magukat az egész gazdasági és társadalmi fejlődésben és a közjóról való gondoskodásban.

Amikor társadalmi-gazdasági összeütközések támadnak, arra kell törekedni, hogy békés megoldást találjanak. Jóllehet először mindig a felek őszinte párbeszédéhez kell folyamodni, a mai körülmények között is a sztrájk lehet a végső eszköz arra, hogy a dolgozók megvédjék jogaikat és teljesüljenek jogos követeléseik. Mielőbb keresni kell azonban a tárgyaláshoz és az egyeztető megbeszéléshez vezető utakat.

--------------------------------------------------------------------------------

[1]Vö. Ua. 134, 137.

[2]Ua. 135.

[3]Laborem exercens 20; Insegnamenti V/2:2250. (Beszéd az ENSZ munkaügyi hivatalában 1982. jún. 15-én)

[4]Vö. Laborem exercens 7.

--------------------------------------------------------------------------------

[i]Vö. AAS 53:408, 424, 427. (XXIII. János: Mater et Magistra enciklika 1961. május 15.); 23:199. (XI. Pius: Quadragesimo anno enciklika, 1931. május 15.).

FEKIDOSZ - Felekezeti Közoktatási Intézmények Dolgozóinak Szakszervezete
©2008 IntraComp